2016-os túrasorozatunk nyereményjátékának résztvevői

Aki a túrasorozat túráiból (http://kerekparosklub.kecskemeten.hu/hir/kecskemeti-kerekparosklub-2016-...) szeptember 17-ig bezárólag legalább négyet igazoltan teljesít, részt vesz nyilvános sorsolásunkon, ahol a VT Veres Kft. BAM! (Bringázz a munkába!) csapata jóvoltából főnyereményünk egy kerékpár. De ezen kívül is még sok értékes nyereménnyel gazdagodhatnak rendszeres túrázóink, évek óta támogat minket a Szép Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, a Bringa Centrum, a FormaZona Sportközpont, és a Leves’M Levesbár. Idén csatlakozott felajánlóink sorához a Hetényi Pincészet, illetve Baranyiné Balog Tünde, aki házi tejtermékekből, sajtokból álló csomagot állít össze a részünkre.
Hölgy túrázóink között pedig egy három alkalomra szóló gyógymasszázst sorsolunk ki Popovics Zsuzsanna felajánlásának köszönhetően.

Aki érvényes Magyar Kerékpárosklub tagsági igazolvánnyal rendelkezik, vagy a túrasorozat ideje alatt lép be az MK-ba (http://kerekparosklub.hu/miert-jo-mk-tagnak-lenni), megduplázza az esélyeit, hiszen a nevét kétszer dobjuk bele a szerencsehozó sisakunkba. Mintha kétszer is letekerte volna velünk a kötelező négy túráját:)

Programjainkban a változtatás jogát fenntartjuk, sok tényező mellett az időjárás kiszámíthatatlansága is átírhatja eredeti forgatókönyvünket. Ez természetesen a nyereményjáték feltételeit is módosíthatja. Mindettől függetlenül igyekszünk magunkat tartani a fentebb felsorolt programpontjainkhoz, csak a legszükségesebb esetekben változtatunk rajtuk. Ezeket időben jelezzük hírleveleinkben,honlapunkon, illetve facebook-oldalunkon:
https://www.facebook.com/kecskemeti.kerekparosok

[ Nyitótúra a Kutyakaparóhoz; Hadisírok-túra; Orgovány-Rekettye tanösvény; Fülöpháza - Báránypirosító tanösvény; Military-túra: ELMARADT; Vitorlázó-túra; Strand-süti túra; Attila-domb; ]
+ külön listán: http://kerekparosklub.kecskemeten.hu/hir/ii-szep-kihivas-214-kilometeres...
(II. SZÉP Kihívás kerékpáros teljesítménytúra 214 kilométeres távját teljesítők)

Ábrahám Dorottya 7/1
Ábrahám István 7/4 + SZÉP Kihívás
Almási Rozália 7/2
Almási Zoltán 7/4 + SZÉP Kihívás
Almási Zoltán ifj. 7/5 + SZÉP Kihívás
Almási Zoltánné Terike 7/4 + SZÉP Kihívás
Andrásy Jenő 7/2 +1 bónusz
Bakos Tamás - 7/1
Balogh Katalin - 7/2 + SZÉP Kihívás
Balázs József - 7/2 + SZÉP Kihívás - MK tagság(2x)
Baranyi Zoltán 7/3 + SZÉP Kihívás
Boda Gábor 7/1
Boér Balás Ildikó - 7/1
Boér Csaba 7/3 + SZÉP Kihívás
Borbély Károly 7/3
Budai Zsuzsi 7/1 - MK tagság(2x)
Czakó Zsolt - 7/1
Csajbók János - 7/1
Domokos Annamária 7/2
Domokos Gábor 7/4
Domokos-Hanák Krisztina 7/4
Dudás Edit 7/1
Fábián Jenő 7/3 + SZÉP Kihívás
Farkas Antal 7/4 + SZÉP Kihívás
Farkas Norbert 7/6 - MK tagság(2x)
Fazekas Norbert - 7/2
Fehér Ágnes 7/1
Fehér József 7/4 +1 bónusz
Fehérné Illés Éva 7/2
Ficsor Imre 7/4 +1 bónusz
Foktiné Erzsike 7/1
Gaszner Janka 7/1
Göblyös János Attila 7/1
Homoki Ivett 7/1
Homonnai Mónika 7/5
Horváth József 7/1
Horváth Levente 7/3 + SZÉP Kihívás
Horváth Mihály 7/1
Horváth Zoltán 7/1
Horváth Zsuzsanna 7/4 + SZÉP Kihívás
Hovanyecz Szabina 7/5 + SZÉP Kihívás
Illés Hajnalka 7/5 +1 bónusz
Jeszenszky József 7/2 + SZÉP Kihívás
Jordán Zsófia 7/1
Józsa Csabáné Kati +1 bónusz
Kálmos Éva 7/2 + SZÉP Kihívás
Kecskeméti Gábor 7/1
Kerék Mária 7/1
Kiss László 7/5 + SZÉP Kihívás
Klósz Gábor 7/3 + SZÉP Kihívás
Kocsis Csaba 7/4
Kocsis Tamás 7/1
Koi István 7/7 + SZÉP Kihívás
Koller István 7/2 + SZÉP Kihívás
Könyves Anett 7/3 + SZÉP Kihívás - MK tagság(2x)
Kovács Dániel 7/1
Kovács Judit 7/4 + SZÉP Kihívás
Kovács László 7/4
Kovács Orsolya 7/3 + SZÉP Kihívás
Kovács Tamás 7/1
Kovács Zsófi 7/1
Kovácsné Vér Erzsébet 7/1
Kovalcsik Sándor - 7/1
Körmendi Tamás 7/2 +1 bónusz
Kremzer Katalin 7/2 + SZÉP Kihívás
Lugosi Zoltán 7/2 +1 bónusz
Mákné Dobos Erzsébet 7/1
Márkus Emilné 7/1
Mátyás Gábor 7/1
Medgyesi Erika 7/4 + SZÉP Kihívás
Mészáros Zoltán 7/3 +1 bónusz
Miklós Zoltán 7/4 + SZÉP Kihívás
Molnár Zoltán 7/3 + SZÉP Kihívás
Nagyhegyesiné Kiss Klára 7/1
Náczi István 7/1
Novák Marcsi 7/4 +1 bónusz
Pácsa Alexandra Petra 7/1
Pácsa József 7/1
Pál Attila 7/2 + SZÉP Kihívás
Pap Zoltán 7/2 + SZÉP Kihívás
Pappné Nagy Mária 7/1
Pásztor Attila 7/2 + SZÉP Kihívás
Pásztor Marianna +1 bónusz
Rácz Atilla 7/1
Soós Leonóra - 7/1
Spang Ottó 7/2 + SZÉP Kihívás
Szazánszki Zsuzsanna Éva 7/4
Szécsényi Imréné Mari 7/4 + SZÉP Kihívás
Szép Gergely Benedek 7/1
Szépné Panda Tímea 7/2
Szíjártó Sándorné 7/7 + SZÉP Kihívás
Szrapkó István 7/2 +1 bónusz
Tarjányi József 7/3 + SZÉP Kihívás
Tercsi László - 7/1
Tóth Imi 7/1
Tóth Roland 7/3
Tóth Szabolcs 7/4
Tőzsér Eszter 7/1
Tőzsér István 7/3
Uhrin Zsófia 7/3
Ungvári Botond 7/1
Ungvári Hunor 7/1
Varga Ádám 7/1
Varga Tibor 7/1
Veszelszki Ibolya 7/1
Virág Sándor 7/2
Virágh Attila 7/4
Vizi Zoltán 7/3 + SZÉP Kihívás
Vörös Éva - 7/2 + SZÉP Kihívás
Zajacz Lajos 7/3
Zsámboki Attila 7/1
Zsolnai Ferenc 7/6 + SZÉP Kihívás